A gazdasági válság mindenhol jelen van. A reggeli kávéban, a buszmegállóban, a munkahelyen (iskolában), a délutáni tévézésben, az esti fürdésben, már ha vannak ilyenek. Ugyanis könnyen meglehet, hogy ezek hiányoznak az életünkből. Az országban temérdek mennyiségű ember munkanélküli és uralkodik az igénytelenség az igényesség felett.
Nem véletlenül hoztuk létre ezt a blogot. Tudomást szeretnénk adni az olyan, gazdasági válság miatt - vagy éppen valamelyik vezető szeretné lecserélni az egy éves széthajtott Audi-ját egy újra - bevezetett változásokról, (kiélezetten a mi középiskolánkra) aminek következtében nekünk sokkal szarabban megy.
Az első, ahol észrevettük a megszorítást, az nem konkrétan az iskola, hanem egy kicsit arrébb keresendő. A kajálda. Hát hol lehet, egy középiskolai intézményt először megszorítani?
Egyszerű: a gyerekek szájánál.
Pénteki nap, a gyerekek szeretik, finom leves és sütemény. Ám egy szép napon, mindez megszűnik. Azt vesszük észre, hogy levest nem kapunk, és másodiknak csak egy fél tányér tokányt. Mi ez egy fejlődő szervezetnek?
A konyhás nénik válasza a kérdésünkre, „na de hol van a leves?” az volt, hogy ma nincs áram az utcában. Ezért nem járt leves és a tokányból is a megszokottnál kevesebb ment le a gigánkon.
Na mindegy, aznap még összedobtunk egy kis aprót és elballagtunk a közeli boltba, néztünk valami kis száraz kiflit, mert hát válság van…
/Anonymous.p/
